12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
2020. március 5. 11:19 MTI
Argentínában előkerült egy lista 12 ezer náci nevével, akik az 1930-as évektől a latin-amerikai országban éltek – közölte a Simon Wiesenthal Központ (SWC) nevű zsidó emberi jogi szervezet.
Korábban
Az SWC keddi tájékoztatása szerint egy argentin nyomozó bukkant rá a náci szimpatizánsok listájára egy régi Buenos Aires-i raktárépületben. A központ a honlapján közzé is tette a lista egy részét.
A lajstromon szereplők nagy része pénzt utalt át a zürichi székhelyű – mai nevén – Crédit Suisse pénzintézetnél vezetett bankszámlákra.
"Úgy gondoljuk, hogy ezeken a hosszú ideje nyugvó számlákon olyan pénzt helyeztek el, amelyet a nemzetiszocializmus zsidó áldozataitól loptak el." A Simon Wiesenthal Központ írásban kért engedélyt, hogy betekinthessen a bank archívumába.
A náci háborús bűnösök után nyomozó szervezet szerint a lajstromon szereplők közül többen is kapcsolatban álltak a nácik rezsimjével összefüggésbe hozható vállalatokkal, amelyek a második világháború alatt az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által vezetett feketelistán szerepeltek.
Az SWC hozzátette: argentin náci csoportok megpróbálták megsemmisíteni a bizonyítékokat az akták elégetésével.
A Crédit Suisse bank az argentínai bejelentésre reagáló állásfoglalásában emlékeztetett arra, hogy 1997 és 1999 között vizsgálóbizottság nyomozott a holokausztáldozatokhoz köthető svájci bankszámlák ügyében.
Ennek munkája révén már megpróbálták a lehető legteljesebb képet kialakítani a témáról. A bank ugyanakkor bejelentette, hogy ismét megvizsgálja az ügyet.
A második világháborút követően több tucat náci háborús bűnös, köztük Josef Mengele és Adolf Eichmann is Argentínába menekült, ahol hamis személyazonosság alatt éltek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap